A Ballantine’s és a Dj Szövetség ( Magyar Lemezlovas Egyesület) jóvoltából 2011. november 24-én megrendezésre került az év Dj-je díjátadó gála Budapesten, a Szikra Cool Tour House-ban. A rendezvény már attól is exkluzív volt, hogy idén először a közönség is szavazhatott kedvenc lemezlovasára. A Balliface facebook-os oldalán lehetett voksolni, mellyel akár meghívót is nyerhettünk, hiszen csak azzal lehetett bejutni. Persze más módja is volt, a Ballantine’s kitett magáért és különböző játékokkal inspirálta a közönséget, melyek ugyancsak a facebook-os oldalon voltak elérhetőek, ezáltal több száz meghívó került kisorsolásra.
Az est műsorvezetője Bárány Attila volt, aki az elmúlt három évben be is zsebelhette az Év Dj-je díjat.
Az eseményen részt vett „Budapest krémje” is, ugyanis celeb celeb hátán volt megtalálható. Természetesen a fő attrakciót a Dj-k jelentették, több mint 200-an jelen voltak a szakmából. Nem kellett sokat várni, hogy kiderüljön melyik kategóriában ki lett a győztes, este 22 órakor már neki is álltak a díjak átadásának. Öt kategóriában lehetett indulni: év dj-je közönség szavazás; év dj-je szakmai szavazás; év felfedezettje; év producere és kisorsolásra került az életműdíj is.
A közönség által választott év Dj-je Sterbinszky lett, míg a szakma által Androra esett a választás, aki tavaly még az év felfedezettje volt, idén azonban egyel magasabb fokra lépett.
Az év felfedezettje a szakma és a közönség által is egy hölgy, Julia Carpenter lett.
Az év producere mezőnyben Lauer & Canard párosa diadalmaskodott, akik közül Canard volt jelen és vehette át a díjat.
Az életműdíjat Csiszár Jenő kapta a Dj Szövetség elnökétől, Jeszenszky Zsolttól.
A ceremónia lezajlása után bikini bemutató és tánc-show vette kezdetét, majd a Compact Disco szórakoztatta a vendégeket 1 órás élő koncerttel, akik előadták a külön erre az alkalomra írt számukat is. Őket követte a dj pultban Dj Junior és Metzker Viki párosa, és végül, de nem utolsó sorban Bárány Attila zenélt a közönség nagy örömére.