Idestova két éve annak, hogy a DKV átvette a Hajdú Volántól Debrecen autóbuszvonalainak üzemeltetését. Nyilvánvaló, hogy egy ekkora váltás komoly változással jár, de nem mindegy, melyik irányba...
Debrecen 2009. július 1. előtti buszos közlekedése a klasszikus volán rendszereket idézte. Az infrastruktúra nem volt sem elmaradott, sem „nyugati”. A flotta meghatározó márkája az Ikarus, a típuspaletta széles, a buszok műszaki állapota magas -sokak által irigyelt- volt. A végállomások és a megállóhelyek nélkülöztek mindenféle technokrata vívmányt, de a menetrendek -azok egyszerűsége miatt- mindenki számára könnyen használhatók voltak.
Természetesen nem volt hibátlan a rendszer, hibaként lehetett volna felróni a csúcsidei zsúfoltságot és a fedélzeti utastájékoztatás teljes hiányát.
Egy volt hajdús Ikarus a cég déli sori telephelyén
Ebbe a jól működő rendszerbe nyúlt bele a város és annak cége, a DKV. A városnak hirtelen elkezdett nagyon nem tetszeni a HV szolgáltatása, és mindenáron le akarta cserélni azt. A DKV konzorciumba tömörült az Intertankerrel, és -láss csodát- megnyerte az időközben kiírt pályázatot. Az utasok és a közlekedésbarátok elsőnek el sem hitték a hírt; nem is tudták, hogy sírjanak vagy nevessenek annak hallatán. Aztán eljött a várva várt július elseje, és kénytelenek voltunk megismerkedni a régi-új szolgáltatóval és annak szolgáltatásával. Igen, kénytelenek lettünk. Mert senki nem kérte a várost és a DKV-t arra, hogy szálljon be a 140 -többségében itthon, ramatyul összeszerelt- új buszával a buszos bizniszbe. Senki sem akart átülni a csuklós Ikarusból a szólós Volvóba. Senki nem akart reggelente lemaradni a 19-esről azért, mert már legfeljebb csak a tetőn lett volna szabad hely. Senki sem kárhoztatta a volánt azért, mert nem utazás közben tudta meg, hogy aznap kiknek van névnapja. Egy vidéki sem akart majdnem dupla annyit kiadni bérletre hónapról hónapra, és kevés debreceni akart hirtelen villamossal és trolival utazni az összvonalas bérletével. Kevés fényesudvari akart rögtön józsára, és kevés tócóskerti a Veres Péter utcára eljutni átszállás nélkül. Kevesen akartak várost nézni azért, mert az évek óta ugyanarra közlekedő járatukat elterelték valamerre. Nem sok ember szeretett volna a megállókban három-négy-féle menetidő közül válogatni, mégis időről időre hosszú tízperceket várni a buszára.
Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy csak szenvedés lenne Debrecenben busszal közlekedni. A volánnak anno nem volt öniróniája. A DKV ezt egyenesen tökélyre fejlesztette, így a „Pontos közlekedés, kiszámítható szolgáltatás.” szlogen elolvasása után legalább keserű mosollyal szállunk fel a késve érkezett buszra.
A volán nem tudott improvizálni. A DKV mindig tud tud valami „sk” dolgot produkálni. Erre jó példa a kettétört táblák serege. Ha rossz a kijelző, és ha a 23-as busz vezetője nem talál, csak 23Y-re való táblát, nem problémázik, letöri az „Y”-t és a rossz végállomást, és már megy is forgalomba.
A volán nem volt kíváncsi az utasaira. A DKV viszont nagyon is az. El is készítették az Ügyfélkapu nevet viselő szolgáltatást, ahová ha be kívánunk regisztrálni, sok -túlságosan- személyes adatunkat (pl.: lakcím!) kell megadnunk.
Ez a szolgáltatóváltás egyben szolgáltatásváltás is lett. Egy viszonylag jól működő, kiszámítható szolgáltatás helyett kaptunk egy állandóan változó, arrogáns, alulméretezett kapacitásút. A változás tehát rossz irányba történt...
Csolity Vilmos 14.c
